A Perinatális Közösség Alumni Találkozója

A Perinatális Közösség Alumni Találkozója

Perinatális Közösség


2007 óta elérhető az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karán a Perinatális szaktanácsadó kétéves posztgraduális képzés. Azóta 8 évfolyam végzett, a 9. évfolyam hallgatói éppen a napokban szigorlatoznak. 2023 szeptemberében újabb osztályt indítunk, ami azt jelenti, hogy tekintettel a nagy érdeklődésre, már évente indul a szülés-születés terét, életidejét, ezen keresztül az egész életívet és kapcsolatainkat meghatározó szemléletformáló felnőttképzés.
A mi hivatásunkban különösen fontos cél, hogy szemléletünket a szülés-születés szakmai terébe minél szélesebb körben megismertessük. Ehhez kiindulásképp egy összetartó, önmagában stabil közösségre van szükség. Többek között ez is a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság (https://mpppot.hu/)munkásságának célja. Egy-egy témakör mentén több évfolyamból kapcsolódnak a már végzett, vagy jelenleg hallgató szaktanácsadók, tanácsadók, példaként szolgálnak erre az MPPPOT munkacsoportjai: https://mpppot.hu/tarsasagrol/munkacsoportok. A szakmaiság mellett jó érzés a kapcsolódást hasonló szemléletű, egy irányba tekintő társakkal megélni.


Alumni találkozó
Hogy valóban közösséggé tudjunk formálódni, az eddigi évek során is fontosnak tartottuk az időt arra szánni, hogy a már végzett és szakmájukban a szemléletet már gyakorló, valamint a tanulmányaikban éppen aktív diákok találkozzanak egymással. Évente „Perinat tábort” tartunk „batyu” vacsorával, éjszakába nyúló hosszú beszélgetésekkel, a tanulmányaikban aktuálisan aktív diákok közösségbe avató ceremóniájával, valamint az úgynevezett Láncszem-vándordíj átadójával. Hogy ki az a perinatális ügyekben aktívan cselekvő kollegina, aki a kitüntetést egy évre megkapja, azt szavazás útján döntjük el.
Szakmai üzenetén túl szintén közösségkovácsoló ereje van az éves séta eseményünknek, az „Úton – Séta a SzüléSzületés Minőségéért” egyhetes célirányos barangolásnak. Erről bővebben alább lehet olvasni: https://mpppot.hu/tevekenysegek/seta
2023-ban lehetőséget kaptunk az ELTE Alumni Központtól, hogy az egyetem falai is találkozót biztosítsanak számunkra, így 2023. június 15-én a PPK Izabella utcai intézményében gyülekeztünk egy 2,5 órás programra. Az időpont megválasztása szerencsétlenül alakult, családi események, ballagások estek erre a napra, ám az a kb. 25 fő, aki el tudott jönni, jól eső, tartalmas együttlétben részesült.
Az alkalmat Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője nyitotta meg az egyetem udvarán, a „Séta-fa” közelében. Ezt követően a közös térbe szólt mindenki néhány szót ki ő és hogyan kapcsolódik, milyen szakmai úttal van jelen. Az esemény során Szántó Dóra Viola perinatális szaktanácsadó és zeneterapeuta citerázott és játszott handpan hangszeren, miközben közösen énekeltünk. Horváth Évi perinatális szaktanácsadó, szomato-pszichoterápiás szakember a „Séta-fa” történetét elevenítette meg.

Cséffalvay Gábor szervezetfejlesztő inspiráló powerpointos előadást tartott nekünk változásmenedzsment témakörben, majd Prof. dr. Varga Katalin „Szemelvények a perinatális etika világából - … mély sóhaj és hosszú csend…” című könyvének bemutatója indított beszélgetést közöttünk.
Ahogyan minden MPPPOT eseményen, úgy most is az Eisberg Hungary Kft. saláta finomságait élvezhettük, ezúton is köszönjük Gazsi Zoltán ügyvezető igazgató figyelmességét!

Az eseményen jelen volt a TV2 forgatóstábja is. A bemutatkozó anyag Prof. dr. Varga Katalin és Dr. Andrek Andrea PhD interjújával a MOKKA 2023.06.21-i adásában került vetítésre „Gyógyszermentes szülés: A szülés minőségének javításáért dolgoznak” címmel.
https://tv2play.hu/mokka/gyogyszermentes_szules_a_szules_minosegenek_javitasaert_dolgoznak


Köszönjük az ELTE Alumninak, hogy a programmal hozzájárulnak az egyes szakmákon belüli összetartozást, szakmai identitást erősítő találkozók létrehozásához.

A Perinatális Közösség Alumni Találkozója

A Perinatális Közösség Alumni Találkozója

0

/

0

0

/

0